A kedves szavak ereje

2021.03.01

Ezekben a vészterhes időkben mindenki aggódik valakiért. Akár egy családtag kórházi tartózkodása miatt nyugtalankodhatunk vagy esetleg saját magunkat félthetjük. De az is előfordulhat, hogy mindkettő egyszerre és ha még a kutyusunk is úgy döntött, hogy világkörüli útra indul, akkor aztán erősen szoríthatja mellkasunkat a ,,jaj, mi lesz vele(m)" gondterhes érzés. Reméljük, hogy mindenki épségben hazaér majd és boldogan élhetünk, amíg... És mialatt mi szorongó elménkben töltjük napjainkat, heteinket, éveinket, észre sem vesszük, hogy hány embernek okozunk mindeközben éjszakai álmatlanságot vagy kényszerítettünk új útvonal választására munkahelye felé, hogy megmenekítse magát haragunk vasvillájától. Na de hogy is lehet ez?

Mindenki aggódik. Azt hiszem, hogy ezt mindenféle visszatetszés nélkül kijelenthetem és talán megkövezni sem fog érte egy felháborodott Olvasó-hadsereg. (Bárcsak összeállna Belőletek egy hadsereg a szeretet, empátia és kedvesség zászlaját viselve. Ám hadászati céljaim kibontakozását egy későbbi időpontra halasztom, ami késik, nem múlik.) Az imént említett tevékenység egy egész jelenséget okoz. Étlen-szomjan várjuk a biztató híreket, bizonyos egyéneknek erősen megnő a nikotinbevitele és gyakran halálra idegesítjük a velünk egy légtérben tartózkodókat a feszült toll kattogtatásunkkal vagy lábrázásunkkal. A helyzetet egyáltalán nem elbagatellizálva a legtoxikusabb összetevő az agresszió és az indulat, mely a félelem mentén alakul ki. Mivel a macskakő, amelyben megbotlunk, nem igazán válaszol a számonkérésre, hogy ,,Mégis ezt hogy képzeli?", rendszerint az evolúció létrájának egy magasabb fokán álló (sokszor védtelen) egyed felé irányítjuk villámainkat. Ha saját védelmére kel, az pedig csak olaj a tűzre.

Mindannyiunk nevében ünnepélyesen ígéretet teszek, hogy ezennel a zaklatott idegállapotban jelentkező verbális (ne adj' Isten, nonverbális) erőszakot senkin nem alkalmazom. Emellett azt is írásba foglalom, hogy a "sértett félként" a durva szavakat nem veszem magamra, empátiával és türelemmel fordulok a nálamnál könnyen lehet, hogy nagyobb gondoktól szenvedő és kicsit erőszakos embertársam felé. Értem én, hogy nem minden esetben kivitelezhető és betartható a fogadalom, de már a törekvés is jobb, mint a semmi. Egy ideális világban pedig az emberek kinyitnák egymás előtt az ajtót, felkapnák a földről a leejtett újságpapírt és a vásárlótársak után vinnék a kifizetett, ám sajnálatos módon elfeledett pirospaprikát. No de ne szaladjunk ennyire előre, ehhez még egy pár emberi gyarlóságon túl kellene lépnünk.

Talán fellélegeztetek, hogy már három bekezdés óta nem ejtettem ki az ujjaimon, hogy "kórház", de sajnos le kell törnöm örömszarvaitokat, mert most jön a szokásos, jelentéktelennek tűnő, ám mégis világot alapjaiban megrengető személyes élményem. Hogy egy egészségügyi intézményben hány indulatos frázis vagy cifra szókapcsolat hangzik el egy nap alatt (bárki részéről), azt nem kezdeném ecsetelni. Szerintem mindenki hallott már olyan szitokszót, amit azelőtt még soha. Az erőszak erőszakot szül, ennek fényében nem eltántorító példákat szeretnék felsorakoztatni, mert csak elveszik a helyet és nem marad több karakter a jóság kidomborítására. Tehát: A kedves szavak ereje - olvassátok szeretettel.

A négy (szerencsések esetében kettő, a pórul jártakéban 12) ágyas, fehérre meszelt szobákban legtöbbször egy sűrű, értelmezhetetlen köd nehezedik az emberre, amikor belép. Az elmúlás szele süvít be a takaró alá, ha csak egy rutinműtétről van is szó. Ezen a helyen találkozik a páciens az élet teljes valójával. Idegenül fekszik az idegen takaró alatt, fejét idegen párnára hajtja. De a hálóing az övé. A szobák lakóinak fáj, bizalmatlanok és félnek. Mint kis sünök, felöltik a szúrós bundát, védik magukat. A dolgozók fáradtak. Elmondhatatlanul. Mindkét fél fel van fegyverkezve és ugranak, ha támadást érzékelnek nyugat felől. Érthető.

Egyszer volt, hogy egy idősebb hölgy épp küzdötte fel magát az ebédhez. Minden izma megfeszült, látszott a pergamenszerű bőre alatt. Amikor sikerült megérkeznie függőlegesbe, gyorsan megigazgatta az erőlködéstől megbomlott haját. Feltűnően szép szabadidőruhát viselt. A gyakorlat alatt kifejezett dolgom nem volt, tulajdonképpen ráértem, úgyhogy gondoltam, a májgaluskalevest egy bók kíséretében teszem le az asztalra. Azt hittem, hogy ez is csak a levegőbe eregetett szavak egyikévé fog válni, szinte meghallgatlanul lebeg egy ideig még a szoba atmoszférájában, majd tovaszáll a szomszédos helység felé. Ehhez képest teljesen máshogy történt. A szóban forgó öltözék felé tett meleg megjegyzésem hatására felpillantott viselője. Először csak párásodni kezdett a szeme. Ilyenkor még mondhatja az ember, hogy belement valami vagy éppen ásított. De aztán félreérthetetlen cseppek gurultak végig a barázdás arcon. "Nekem is ez a kedvencem, a lányom hozta be. Igazán köszönöm, nem is gondolná, hogy mennyit jelent ez nekem." Én meg csak álltam kétségbeesetten, hogy mit fognak gondolni rólam, hogy sétálgatok fel-alá és néniket ríkatok meg ebédidőben.

Igaza volt, nem is gondoltam. És mennyi mosolyt, támaszt és békét tudnánk egymásnak ajándékozni, ha még gondolnánk is! Édesanyáink megtanították pár óra csenddel való büntetés után, hogy nem az volt a baj, amit mondtunk, hanem ahogyan. Csak akkor működik a kedvesség, ha kölcsönös. Kevés szent jár közöttünk, aki a durva bánásmód ellenére meg tudja őrizni szava puhaságát élete végéig. Segítsünk a másiknak megtenni az első lépést a "jó ember"-lét felé, és eközben észrevétlenül mi is azokká válunk majd. Mert mind ember nevű alapanyagból készültünk, ugyanazokkal a félelmekkel, aggodalmakkal. És végül mindannyian csak boldogok szeretnénk lenni. A frissen műtött páciens pont úgy, mint ahogy a két napot zsinórban ügyelő egészségügyi dolgozó. Hogy hű legyek önmagamhoz, ezúttal is leszűrném a tanulságot: bármennyire is nehezünkre esik, megéri kedves szavakkal fordulni egymáshoz. Meg tudják változtatni az egész világot.