Bemutatkozás

2021.01.11

Szeretettel köszöntök mindenkit a mai órán - ja nem, ez más. Elnézést kérek, szakmai ártalom. Kedves Olvasó! Engedje meg (a továbbiakban: engedd meg), hogy bemutatkozzam. Nem másért, minthogy a történetek és üzenetük érthetővé váljanak, vagy ha céljukat homály fedi továbbra is, az ne a bemutatkozás hiányából fakadjon. Zsófi vagyok, jóga oktató, masszőr, de leginkább egészségügyi hallgató. Ha minden jól megy, akkor egy szép napon gyógytornász diplomát helyezhetek el a polcon.

Egyszerűen muszáj elmesélnem, amit hallottam, láttam és éreztem a kórházakban eltöltött idő során. Őszintén, mindenfajta agresszió és szemfényvesztés nélkül. Úgy, ahogy történt. Néhol ironikusan, de nem árulok zsákbamacskát, lesznek olyan részek is, amiket joggal könnyez meg az empatikusabb Olvasó. Nem szeretnék panaszkodni vagy sajnálatot kicsikarni. Az indulatok felkorbácsolása és a bűnösökre ujjal való mutogatás is távol álljon tőlem. Egyetlen kívánságom, hogy minden egészségügyi dolgozó kedves szavakat, mosolyokat kapjon munkája során, hiszen emberfeletti dolgokat hajtanak végre nap mint nap.

Ajánlom ezt a kis szösszenetet az egészségügyi dolgozóknak, azoknak, akiknek egy rokonuk vagy barátjuk egészségügyi dolgozó és annak, aki valaha megfordult már kórházban páciensként. Egyszóval mindenkinek.