Miért érték az egészség?

2021.04.12

Bármilyen triviálisnak is tűnik a válasz elsőre, ha közelebbről szemléljük a problémakört, elakadhat egy pár pillanat erejéig a szavunk. Azt mindannyian érezzük, hogy ha befőttesüvegbe zárva lehetne vásárolni a supermarketekben az egészséget, akkor valószínűleg csak üres sorokat találna a felirat mögött az, aki a munkaidő lejárta után indul csak beszerzőkörútra. Mégis mikor ledönt a lábunkról egy aljas megfázás, akkor egyetlen vágyunk, hogy a takaró lehetőleg fedje bőrünk minden egyes négyzetcentiméterét és soha többé ne kelljen kikelnünk az ágyból. Ilyenkor pedig kit érdekel ez az egész...

Amikor éppen élünk, mint Marci Hevesen (bárki is az a Marci), észre sem vesszük ennek az áldásos állapotnak a jelenlétét. Bezzeg, ha átmenetileg meghibásodik az a csodás emberi szerkezet, akkor rögtön feltűnik a hiánya. Amint meging jóllétünk, nagy bajba kerülhetünk, velünk együtt pedig az egész világszemléletünk is aggodalmaskodhat a jövőjét illetően. Ha a COVID-19 elleni oltás másnapján valaki azt mondaná, hogy ha kimegyek a szabad levegőre egy fél órára, akkor utána biztosan jobban leszek, szerintem befordulnék a fal felé és az állam alatt pihenő paplant egészen a szemem alsó vonaláig húznám fel. Egyszerűen az embernek nem mindig van kedve jobban lenni, fáradt hozzá. Érthető, de ennek ellenére akkor is muszáj. Ezen amotivált állapotba való süppedéshez pedig még feltétlenül rosszul sem kell lennünk. Megelőzés céljából szeretnék megosztani pár gondolatot, esetleg javaslatot Veled, amit lehet, hogy a végén még én is megfogadok.

A WHO szerinti egészség definíciót annyiszor hallottam már, hogy ha akarnám se tudnám elfelejteni, úgyhogy inkább megvillogtatom idézési tehetségemet: "Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség hiánya". 5 dimenzióját különböztetjük meg: mind a testi, lelki, mentális, emocionális, szociális aspektus figyelembevétele után juthatunk csak helyes következtetésre egy egyén egészségi állapotának meghatározásakor. Ha pedig kezünkbe vesszük a nagyítót és tüzetes vizsgálat alá vetjük a láthatatlant, akkor vagy arra az eredményre juthatunk, hogy mindenki beteg vagy hogy mindenki egészséges. Minden relatív. Az utóbbi lehetőség eggyel pozitívabb hangulatot indukál, ily módon kérlek azt olvasd magadban jelentőségteljesebb hangsúllyal. Nem mintha az Egészségügyi Világszervezet munkájába szeretnék belekötni, de valljuk be, nem lettünk sokkal okosabbak a tekintetben, hogy miért is vágyjunk erre a komplex -két félségre-.

Miért kelünk fel azért egy órával hamarabb, hogy felölthessük futócipőnket és lejthessünk egy pár kört a legközelebbi parkban? Miért döntünk úgy, hogy igenis megesszük azt a zöldalmát? És miért kárhoztatjuk magunkat arra, hogy teljes kiőrlésű zabliszttel és már a harmadik típusú édesítőszerrel kíséreljük meg a vasárnapi almáspite elkészítését? Valamiféle belső késztetést érez a többségünk az egészséges életmódra való törekvésre, ami akár bűntudatként nyilvánul meg egy tál elfogyasztott csokifagyi után, de az is lehet, hogy egészen a tettlegességig fajul és az ember heti 4x is ráveszi magát egy tetszőleges sporttevékenységre. Tegye fel a kezét az, aki a valahányadik karantén közben úgy érezte, hogy na most, eljött az idő: sportolni kezdek. Nyugalom, azt nem fogom megkérdezni, hogy kinek sikerült tartania az elhatározását, jelen gondolatkísérlet során elegendő számomra egy jelentkezés is.

Általában mind várunk egy nálunk hatalmasabb valamire, egyedül nem megy. Vagy az Újév mágikus erejét hívjuk segítségül, esetleg a fürdőruhára vetkőzés rémisztő gondolatát fordítjuk motivációs energiává, de lehet, hogy nem megy máshogy, csak ha legkedvesebb barátunkkal rángatjuk fel egymást a dombtetőre. Legyünk őszinték, igen ritkán éli túl a kezdeményezés a próbaidőt. Magamból kiindulva arra jutottam, hogy a tökéletesség iránti megzabolázatlan vágy állhat a sikertelenség hátterében. Hirtelen mindenkiből előbújik a perfekcionista én, aki az első botlásnál az asztalra csap, hogy: "Ebből elég! Vagy jól vagy sehogy!". És akkor ugye az utóbbi. Nem egészen tudom, hogy hogy mentem át hirtelen életmódtanácsadóba, de ha esetleg érint a fentebb részletezett nehézség, akkor 2 életmentő tanácsot tudok ajánlani. 1. Ne akarjunk tökéleteset. Attól, hogy tegnap lecsúszott eggyel több szelet kenyér, másnap nyugodtan lehet folytatni ott, ahol elhagytuk a fonalat. Sajnos ez nem mentség a feladásra. 2. A jó hír, hogy nem szükséges irreális lemondások kíséretében mártírhalált halnunk. Éppen elég az, ha két dolog közül a jobbikat választjuk. Például, ha kellő önismeret nyomán tudjuk, hogy most fánkot kell ennünk, különben összedől a világ, akkor legalább ne hintsük meg desszertünket alpesi hegycsúcsokat imitáló cukorszórással vagy a szokásos narancslé helyett vízzel öblítsük le a szánkban maradt post-fánk bevonatot. De ezt a listát igyekszem is rövidre zárni, mert én csak az egészség fogalmához nem értek hivatalosan, a nevelés élményét meghagyom az arra illetékes személyeknek.

A jelenség mulandó természetéből fakadhat az elkedvetlenedés és a reményvesztettség néhai felbukkanása. Hiszen miért ne töltsem a munka és az alvás közti változó időintervallumot a fotelben ülve, mikor a maraton futó sem marad örökké egészséges. Na igen, a vállunkon ülő kisördög mindent megtesz, hogy a romlás irányába taszítson minket ezekkel a megcáfolhatatlan állításokkal. Ha megfordítjuk a szemüvegünket, akkor viszont megkísérelném annak a kijelentését, hogy ha nem lenne mulandó az egészség, nem is lenne értékes. Az élet és halál, egészség és betegség körüli misztikus bizonytalanságot felfoghatjuk ösztönző erőként is. Mindig megfájdul a szívem, amikor a fehér ágyakba merülő arcokon a teljes érdektelenség fénytelenségét látom. Legszívesebben könyörögve kérném azt az apró csillogást a szem belső pólusában, hogy olyan nagyra nőjön, amilyen nagyra csak tud és öntse el az életbe vetett hit melegségével gazdája mellkasát. A közhelyekre általában igaz, hogy igazak. Talán ezért is közhelyek. Nincs ez máshogy azzal a megállapítással sem, hogy az egészség a legnagyobb érték.

Mélyen belül nem az a lényeg, hogy X idő alatt megtegyünk Y távolságot és kijöjjön egy Z érték, amit múltheti teljesítményeinkhez viszonyítva egy elégséges, közepes vagy egészen jó kategóriába sorolunk. Nem is arról van szó, hogy az jobb ember lenne, aki salátát fogyaszt esti főétkezésként a hét minden napján. Persze sokat segít, ha találunk magunknak külső célokat, megerősítéseket, de ha kedvünk szegi valamely fekete erő (esetleg mi magunk), akkor fontos, hogy valami pótolhatatlan értéket is felleljünk az egészség állapotában. Ilyen például, ha minél tetemesebb mennyiségű élményt szeretnénk átélni, hogy a lehető legtöbb életet szippanthassuk magunkba a kiszabott időnk alatt. Vagy hogy minél tovább képesek legyünk felkészíteni kiskorú rokonainkat foci vagy kézilabda válogatottságukra. A hagyományok kedvelői maradhatnak a bújócskánál is. Teljesen mindegy. Csak kérlek légy erős, kitartó és örömökben gazdag, hogy mi is azok maradhassunk a fehér köpenyesek oldalán. Tegyük meg, amit tudunk. Magunkért és egymásért.